Beiträge zum Download
Beiträge in Ungarisch

Wie ich mein Leben Jesus übergebe
Hogyan térhetek meg Jézus Krisztushoz?
Felismerted, hogy ahhoz, hogy örök életed legyen, szükséged van Jézus Krisztusra, Isten Fiára. Az itt leírtak segítségedre lesznek abban, hogy megtedd a szükséges lépéseket, és a végén biztosan tudd, hogy Jézus elfogadott téged. Gondolj át minden egyes lépést, amely itt szerepel! Ha magadénak érzed, és megérintette a szívedet, akkor elmondhatod a megadott imádságot.
PDF-Download mehr
Durch Traktate noch rechtzeitig zu Jesus gefunden
Még idejében megtaláltuk Jézust – traktátusok segítségével
Csak ámulni tudok azon, amit Isten tett velem, és ahogyan vezetett. Az elmúlt több mint kilencven év során életem útja sok problémán és nagy szenvedéseken át haladt. Most viszont már húsz éve Jézusé vagyok.
PDF-Download mehr
Von Marxismus und Astrologie zum Retter Jesus
A marxizmusból és az asztrológiából – a megváltó Jézushoz
Katrin Weins vagyok, 1966-ban születtem az egykori NDK-ban Prenzlauban (Uckermark). Szívem mélyén mindig tudatában voltam az örökkévalóságnak. Mielőtt iskolába kerültem és ateista nevelést kaptam volna, meggyőződésem volt, hogy létezik örök élet.
PDF-Download mehr
Über YouTube zu Jesus gefunden
Megtaláltam Jézust – a You Tube segítségével
Sophiának hívnak, 27 éves vagyok, és körülbelül nyolc héttel ezelőtt tértem meg Jézushoz. Régebben ha megkérdezték, hiszek-e Istenben, mindig igennel válaszoltam, ennél több viszont már nem érdekelt.
PDF-Download mehr
Die Schöpfungs-Hyperbel
A teremtés hiperbolája
A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogyan teremtette Isten a világot és az életet, vagyis milyen alapelvek szerint történt mindez. Gyakran felteszik a kérdést, mennyi időre volt szükség a teremtéshez. Isten erre nézve is egyértelmű és világos eligazítást ad.
PDF-Download mehr
Schachspiel mit dem Teufel
Sakk-matt
Egyszer egy sakkmester egy tárlaton egy olyan festményre bukkant, amely nagyon megragadta. A képen egy fiatalember volt, aki az ördöggel sakkozott. Az ellenség arcán elragadtatás, a fiatalemberén pánik tükröződött. A festményt címe ez volt: Sakk-matt ...
PDF-Download mehr
Eine wahre Storchengeschichte
Igaz Történet Egy Gólyaról
Azt gondolnám, hogy ez egy kitalált történet, ha nem lettem volna én magam is részese.
PDF-Download mehr
Auslegungsgrundsätze zur Bibel aus der Sicht eines Naturwissenschaftlers
A Biblia értelmezésének alapelvei – ahogyan egy természettudós látja
PDF-Download
Das banalisierte Christentum
Felvizezett keresztyénség
Milyen benyomást szerez az a tévénéző vagy újságolvasó, aki a Wort zum Sonntag [Vasárnapi Ige] c. műsorra kapcsol, vagy valamelyik napilapban elolvassa a Geistliches Wort [Szellemi üzenet] c. rovatot? Alighanem megvonja a vállát, és ezt gondolja magában: „Semmi újdonság, maradj olyan, amilyen vagy!”
PDF-Download mehr
Die Bekehrung des früheren Schulfreundes von Werner Gitt
Vesd kenyeredet a víz színére
A világháború után, a negyvenes évek második felében Lüchowban jártam általános iskolába (Alsó-Szászország északkeleti szélén). Abban az időben jegyre adták a kenyeret. ...
PDF-Download mehr
Der Himmel – ein Treffen mit unserem besten Freund
A menny az a hely, ahol találkozni fogunk
legjobb barátunkkal
UNGARISCH_Der_Himmel_ein_Treffen_mit_unserem_besten_Freund.pdf

Gott und die Außerirdischen: Sind wir allein im Weltraum, oder gibt es auch noch woanders Leben?
Isten és a földönkívüliek
Egyedül vagyunk a világmindenségben vagy van még valahol másutt is élet?
PDF-Download
Der gute Mensch?
Valóban jó az ember?
Az ember nyilvánvalóan az egyetlen olyan lény ezen a földön, aki gondolkodik önmagáról. Az emberiség története során nagyon sok ilyen gondolat halmozódott fel. Lássunk ebből egy kis válogatást, amely betekintést ad ebbe.
PDF-Download mehr
Wer ist der Mann der Superlative?
A férfi, akiröl csak szuperlatívuszokban lehet beszélni
Vajon ki lehet az a férfi, akiről itt szó lesz, és akiről csak felsőfokon lehet beszélni? Vajon benne van a Guinness-rekordok könyvében? Említsünk meg a rendkívüli teljesítményeknek ebből a könyvéből három személyt: a csirkeevés világrekordját Edward Abraham Miller tartja, aki a kaliforniai Oaklandből való. Egymás után 27, egyenként 90,8 dkg-os csirkét falt fel.
PDF-Download mehr
Zehn Gefahren der Theistischen Evolutionslehre
A teista evolúciós elmélet tíz veszélye
Ebben a rendszerben Isten nem mindenek hatalmas Ura, akinek Igéjét minden embernek komolyan kell venni, hanem beépül az evolúció filozófiájába. Ennek a keresztyén ember szempontjából tíz veszélye van.
PDF-Download mehr
Zu wem sollen wir beten?
Kihez imádkozzunk?
A földön jelenleg 7 milliárd ember él (2013. januári adat). A Biblia alapján tudjuk, hogy minden ember Isten teremtménye (nem gyermeke, ahogy ezt gyakran helytelenül mondják). Az emberiség nagyobbik része szokott imádkozni.
PDF-Download mehr