Wir verwenden Cookies, um die Benutzerfreundlichkeit dieser Webseite zu erhöhen (mehr Informationen).

Prof. Dr. Werner Gitt

Van út a mennybe!

Die grundlegende Frage, die suchende Menschen sich stellen, wird hier von Prof. Dr. Werner Gitt beantwortet. "Wie findet man den Himmel?" Auf jeden Fall nicht durch eigene Anstrengungen oder Konzepte. "Was aber bringt uns wirklich in den Himmel?" Gott hat die Einladungen für den Himmel schon verteilt wie im Gleichnis des Menschen, der zu einem großen Fest Einladungen verschickte. Doch viele Menschen redeten sich heraus.

Prof. Dr. Gitt ruft dazu auf, nicht so "kurzsichtig" wie diese Leute zu sein. Jesus will uns vor der Hölle erretten und diese wird kein Vergleich zu der sogenannten "Hölle von Auschwitz" sein. Er hat am Kreuz für unsere Schuld bezahlt, wir müssen diese Einladung nur annehmen, dann ist ein Platz im Himmel "gebucht". Ein Entscheidungsgebet soll den Lesern dabei helfen.

Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen!

8 Seiten, Best.-Nr. 120-24, Kosten- und Verteilhinweise | Eindruck einer Kontaktadresse


Van út a mennybe!

So­kan el­fojt­ják ma­guk­ban az örök­ké­va­ló­ság kér­dé­sét. Még azok­nál is megfi­gyel­hető ez, akik egy­ál­ta­lán gon­dol­nak az éle­tük vé­gére. Drew Barrymore ame­ri­kai szí­nésznő, gyermeksztárként az E.T. című fantázia-filmben az egyik fő­sze­re­pet ját­szotta. Hu­szon­nyolc éve­sen így nyi­lat­ko­zott: „Amen­nyi­ben ha­ma­rabb meg­hal­nék, mint a macs­kám, ak­kor etes­sék meg vele a ham­vai­mat. Leg­alább a macs­kám­ban hadd él­jek to­vább.” Nem ijesztő ez a mitsem­sejtés és rö­vid­lá­tás a meg­ha­lás kü­szö­bén?

Jé­zus idejé­ben sok em­ber for­dult hozzá, de csak­nem min­dig vala­mi­lyen földi ügy­ben:

  • Tíz lep­rás meg akart gyógy­ulni (Luk­ács 17,13).
  • Va­kok sze­ret­tek volna lá­tóvá lenni (Máté 9,27).
  • Va­laki egy örö­kö­sö­dési vitá­ban kérte a se­gít­sé­gét (Luk­ács 12,13).
  • Fa­ri­zeu­sok jöt­tek az­zal a csa­lárd kér­dés­sel, hogy kell-e adót fi­zet­niük a csá­szár­nak (Máté 22,17).

Csak ke­ve­sen tu­da­kol­ták az Úr Jé­zus­tól azt, mi­ként jut­hat az em­ber a mennybe. Egy gaz­dag fi­a­tal­em­ber ez­zel a kér­dés­sel ke­reste fel: „Jó Mes­ter, mit te­gyek, hogy el­nyer­jem az örök éle­tet?” (Lu­­kács 18,18). Ka­pott vá­laszt: adja el min­de­nét, amin csüng a szíve, és kö­vesse Jé­zust. Mi­vel na­gyon gaz­dag volt, nem fo­gadta meg a ta­ná­csot, így pe­dig lemon­dott a menny­ről. Vol­tak olya­nok is, akik egyáItalán nem ke­res­ték a menny­or­szá­got, de a Jé­zus­sal való ta­lál­ko­zás­kor felfi­gyel­tek rá, és ab­ban a pilla­nat­ban meg is ra­gad­ták. Zákeus csak kí­váncsiságból akarta látni Jé­zust, azon­ban töb­bet ka­pott, mint amenny­it várt. Ami­kor Jé­zus lá­to­ga­tást tett a há­zá­ban, Zákeus – úgy­szól­ván ká­vé­zás köz­ben – rátaláIt a mennyre. Jé­zus meg­álla­pí­totta: „Ma lett üd­vös­sége en­nek a ház­nak” (Luk­ács 19,9).

Ho­gyan le­het meg­ta­lálni a men­nyet?

Az ed­di­giek alap­ján le­szö­gez­het­jük:

  • A menny­or­szá­got egy bi­zo­nyos egé­szen konk­rét na­pon ta­lálja meg az em­ber. Jó tudni ezt, mert így az Ön szá­má­ra is, ked­ves Ol­va­sóm, le­he­tővé vá­lik a mai napon, hogy meg­ra­gadja Is­ten­nél az örök éle­tet.
  • A menny­or­szág meg­szer­zése nincs vala­mi­lyen tel-je­sí­tendő fel­té­tel­hez kötve.
  • A menny­or­szá­got telje­sen fel­ké­szü­letle­nül is meg le­het ta­lálni.

A sa­ját el­kép­zelé­se­ink ar­ról, mi­ként jut­ha­tunk a menny-be, min­de­nes­tül ha­mi­sak, ha nem Is­ten ki­je­lenté­sei­ből in­du­lunk ki. Egy éne­kesnő egyik slá­ge­ré­ben egy bo­hóc­ról éne­kelt, aki hos­szú éve­kig tartó cir­ku­szi sze­rep­lés után vis­sza­vo­nult. Azt da­lolta róla, hogy ő bizto­san a mennybe ke­rül, mert fel­vi­dí­totta az em­be­re­ket. Egy gaz­dag hölgy pe­dig épít­te­tett egy men­he­lyet, amely­ben 20 nincs­te­len nő in­gyen él­he­tett. Egy fel­té­tele volt csak: a nők­nek el kel­lett ma­gu­kat kö­te­lez­ni­ük, hogy napi egy órát imád­koz­nak az ala­pí­tónő lelki üd­vé­ért.

Mi jut­tat be min­ket a mennybe?

Hogy vilá­gos és ért­hető vá­laszt ad­jon erre a kér­désre, az Úr Jé­zus el­mon­dott ne­künk egy pél­dá­za­tot. Lu­kács evan­géli­uma 14. ré­szé­ben a 16. verstől kezdve egy em­ber­ről be­szél (a pél­dá­zat­ban Is­tent jel­ké­pezi), aki nagy ven­dég­sé­get ké­szül ren­dezni, s elő­ször csak cél­zot­tan küld ki bi­zo­nyos számú meg­hí­vót. Vala­men­nyi vá­lasz le­sújtó: „azok egy­től egyig men­te­ge­tőzni kezd­tek. Az első azt üzente neki: föl­det vet­tem (...) A má­sik azt mondta: öt iga ök­röt vet­tem (...) Megint egy má­sik azt mondta: most nő­sül­tem, azért nem me­he­tek.” Jé­zus a ven­dég­látó íté­le­té­vel zárja a pél­dá­za­tot: „mon­dom nek­tek, hogy azok kö­zül, aki­ket meg­hív­tam, senki sem kós­tolja meg a vacsorámat.” Eb­ből nyil­ván­való, hogy a men­nyet meg le­het nyerni vagy el le­het ve­szí­teni. A döntő pont a meg­hí­vás el­fo­ga­dása vagy el­uta­sí­tása. Le­hetne ez en­nél egy­sze­rűbb? Minden bi­zon­nyal nem! Ha egy­kor sok em­ber lesz ki­zárva a menny­ből, ak­kor az nem ami­att lesz, hogy nem is­mer­ték az oda­ve­zető utat, ha­nem mert el­há­rí­tot­ták a meg­hí­vást.

A pél­dá­zat­ban elő­for­duló há­rom em­ber nem kö­ve­tendő példa, mert kö­zü­lük egyik sem fo­gadja el a meg­hí­vást, egyi­kük sem jön el a nagy ün­nep­ségre! Ak­kor nem lesz meg­tartva a ven­dég­ség? De igen! A le­mon­dá­sok után a ház ura min­den­hová ki­küldi meg­hí­vá­sát. Immár nem arany­be­tűs meg­hí­vó­kat nyo­mat. Most az egy­szerű fel­hí­vás ér­vé­nyes: „Gyer­tek!” Aki csak en­gedi ma­gát meg­hívni, bizto­san he­lyet kap a la­ko­mán.

Mi törté­nik ek­kor? Igen, jön­nek az em­be­rek – csa­pa­tos­tul is. Egy idő múlva meg­álla­pítja a ven­dég­látó, hogy van még sza­bad hely. Ek­kor azt mondja a szol­gái­nak: Men­je­tek is­mét ki! Hí­vo­gas­sa­tok to­vább!

Ezen a he­lyen sze­ret­ném ma­gunkra vo­nat­koz­tatni a pél­dá­za­tot, ugyanis ez ép­pen a mai hely­ze­tünkre il­lik rá. Van még sza­bad hely a menny­ben, és Is­ten azt üzeni Ne­ked: „Gyere, fog­lald el he­lye­det a menny­ben! Le­gyél böIcs, és fog­lald le a he­lye­det az örök­ké­va­ló­ságra! Tedd meg ma!”

A menny el­kép­zel­he­tet­le­nül szép, ezért ha­son­lítja az Úr Jé­zus egy nagy ün­nep­ség­hez, ven­dég­ség­hez. Az 1Korintus 2,9-­ben ezt ol­vas­suk még róla: „Amit szem nem lá­tott, fül nem hal­lott, és em­ber szíve meg sem sej­tett, azt ké­szí­tette el az Is­ten az őt sze­re­tők­nek.” Semmi, de vég­képp semmi nincs ezen a Föl­dön, ami csak meg­kö­ze­lí­tő­leg is fog­ható lenne a menny­hez. Olyan el­kép­zel­he­tet­le­nül szép ott! Sem­mi­kép­pen sem sza­bad elszalasztanunk! A menny te­hát min­dent megér. Egy­va­laki ki­nyi­totta előt­tünk a mennybe ve­zető ka­put. Ez pe­dig Jé­zus, az Is­ten Fia! Neki kö­szön­het­jük azt is, hogy olyan egy­szerű oda kerülni. Már csak azon mú­lik, hogy mi akar­juk-e. Csak az nem tesz ele­get a meg­hí­vás­nak, aki olyan os­toba, mint a pél­dá­zat­ban sze­replő há­rom férfi.

A meg­me­ne­kü­lés az Úr Jé­zus ál­tal törté­nik

Az Apos­to­lok Cse­le­ke­de­tei 2,21 igen fon­tos ige­vers: „Aki azon­ban se­gít­sé­gül hívja az Úr (Jé­zus) ne­vét, üd­vö­zül.” Ez az Új­szö­vet­ség egyik alap­vető mon­da­ni­va­lója. Ami­kor Pál a filippi bör­tön­ben volt, a bör­tön­őr­nek ugyan­ilyen velő­sen meg­fo­gal­mazta a lé­nye­get: „Higgy az Úr Jé­zus­ban, és üd­vö­zülsz mind te, mind a te há­zad népe!” (Apos­to­lok Csele­ke­de­tei 16,31) Bár rö­vid és szűk­szavú ez a fel­szó­lí­tás, de hat­ha­tós és éle­tet át­for­máló. Még azon az éj­sza­kán meg­tért a bör­tönőr.

Mi­ből ment meg Jé­zus? Ezt fel­tét­le­nül tud­nunk kell: Jé­zus a po­kol­ból me­ne­kít ki, át a mennybe! Mind­két hely­ről azt mondja a Bib­lia, hogy örökre oda ke­rül­nek az em­be­rek. Az egyik hely rette­ne­tes, a má­sik pom­pás. Har­ma­dik hely nincs. Öt perc­cel a ha­lál után senki nem fogja többé azt mon­dani, hogy a ha­lál­lal minden­nek vé­ge. Jé­zus sze­mé­lyén dől el min­den. Örök tar­tóz­ko­dási he­lyünk egyet­len sze­mély­től függ: Jé­zus­tól – és a mi vele való kap­cso­la­tunk­tól!

Ami­kor Len­gyel­or­szág­ban egy elő­adói kör­úton vol­tam, láto­ga­tást tet­tünk a haj­dani ausch­witzi kon­cent­rá­ciós tá­bor­ban. Iszo­nya­tos törté­né­sek hely­színe volt ez a hit­leri ún. Har­ma­dik Bi­ro­da­lom ide­jén. 1942 és 1944 kö­zött itt több mint 1,6 mil­lió em­bert, több­nyire zsi­dót gá­zo­sí­tot­tak, majd éget­tek el. Az iro­da­lom­ban „ausch­witzi po­kol”-ként emle­ge­tik ezt. El­gon­dol­kod­tam ezen a meg­ne­ve­zé­sen, ami­kor egy al­kal­ma­zott ke­resz­tül­ve­ze­tett min­ket egy gáz­kam­rán, amely­ben „töl­te­ten­ként” 600 sze­mély pusz­tult el egy­szerre. El­kép­zel­he­tet­le­nül bor­zal­mas le­he­tett. De tény­leg a po­kol volt ez?

Láto­gató­cso­por­tunk csak azért néz­hette meg e gáz­kam­rát, mert ez a ször­nyű­ség 1945-ben vé­get ért. Most sza­ba­don láto­gat­ha­tók ezek a léte­sít­mé­nyek, és sen­kit sem kí­noz­nak, sen­kit sem mér­gez­nek meg ben­nük. Az ausch­witzi gáz­kam­rák idő­ben kor­lá­to­zot­tak, végesek voItak. Az a po­kol azon­ban, amely­ről a Bib­lia be­szél, örök.

A mai mú­zeum bejá­rati csar­no­ká­ban rá­esett a pil­lantá­som egy képre, amely ke­resz­tet áb­rá­zol Krisz­tus testé­vel. Egy fo­goly a Meg­fe­szí­tettbe ve­tett re­mény­sé­gét bele­kar­col­ta egy szög­gel a falba. Ez a mű­vész is meg­halt az egyik gáz­kam­rá­ban. De ő is­merte a megmentő Jé­zust. Bár irtó­za­tos he­lyen halt meg, de nyitva álIt előtte a menny. Ab­ból a po­kol­ból azon­ban, amely­től az Úr Jé­zus az Új­szö­vet­ség­ben oly nyo­maté­ko­san óv (pl. Máté 5,29-30; 7,13; 18,8), nem le­het meg­szökni vagy meg­me­ne­külni, ha már az em­ber egy­szer oda meg­ér­ke­zett. Mi­vel pe­dig a po­kol Ausch­witzcal el­len­tét­ben örökké üze­mel, meglátogatni sem le­het soha.

A menny is örök. Ez pe­dig az a hely, ahová Is­ten sze­ret­ne el­jut­tatni min­ket. En­gedje ma­gát ezért be­hívni a menny­be! Hívja se­gít­sé­gül az Úr Jé­zus ne­vét, és ez­zel bizto­sít­son ma­gá­nak he­lyet a menny­ben! – Egyik elő­adá­som után igen felin­dul­tan kér­de­zett meg egy asz­szony: „Le­het egy­ál­ta­lán he­lyet fog­lal­tatni ma­gunk­nak a menny­ben? Az uta­zási iro­dákban hasz­ná­lunk ilyen sza­va­kat!” Egyet­ér­tet­tem vele: „Aki nem fog­lal­tat le he­lyet, nem jut célba: Ha Ön Ha­waiiba akar re­pül­ni, ak­kor is szük­sége van egy ér­vé­nyes re­pü­lő­jegyre.” Erre ő: „De a re­pü­lő­je­gyet ki kell fi­zetni!” „Igen, igen, a menny­be szóló je­gyet is! Az azonban olyan drága, hogy kö­zü­lünk senki sem tudná kifi­zetni. A bű­nünk az oka, hogy erre kép­tele­nek va­gyunk. Is­ten nem tűr meg bűnt az Ő or­szá­gá­ban, a menny­ben. Aki it­teni élete után az örök­ké­va­ló­ság­ban Is­ten­nél sze­retne lenni a menny­ben, an­nak meg keIl szabadul­nia bű­né­től és bű­né­nek bün­teté­sé­től. Ez a sza­ba­dí­tás csak egy bűn­te­len sze­mély ál­tal volt le­het­sé­ges – ez a sze­mély pe­dig JÉZUS KRISZTUS. Egye­dül Ő fi­zető­ké­pes! És Ő fi­ze­tett ki­on­tott vé­ré­vel, a gol­go­tai ke­resz­ten el­szen­ve­dett haláIával.”

De mit keIl most ten­nem, hogy a mennybe ke­rül­jek? Ne­künk is szól Is­ten meg­hí­vása az üd­vös­ségre. Nyo­maté­ko­san kér­lel ben­nün­ket a Bib­lia szá­mos he­lye, hogy vála­szol­junk Is­ten hí­vá­sára:

  • „Igye­kez­ze­tek be­menni a szo­ros ka­pun!“ (Lukács 13,24)
  • „Tér­je­tek meg, mert el­kö­ze­lí­tett a men­nyek or­szága!” (Máté 4,17)
  • „Men­je­tek be a szo­ros ka­pun! Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, mely a kár­ho­zatba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. Mert szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az életre visz, és ke­ve­sen van­nak, akik azt meg­ta­lálják” (Máté 7,13-14).
  • „Ra­gadd meg az örök éle­tet, amelyre el­hí­vat­tál!” (1Timóteus 6,12)
  • „Higgy az Úr Jé­zus­ban, és üd­vö­zülsz mind te, mind a te há­zad népe!” (Apos­to­lok Csele­ke­de­tei 16,31)

Mind­ezek igen sür­gető és fel­rázó meg­hí­vá­sok. Érezni be­lő­lük az ügy ko­moly­sá­gát, valamint a hatá­ro­zott­sá­got és a sür­gős­sé­get. Csak ak­kor cse­lek­szünk te­hát kö­vet­ke­ze­te­sen, ha a mennybe szóló meg­hí­vóra imád­ság­ban vála­szo­lunk, amely pél­dául így han­goz­hat:

„Úr Jé­zus Krisz­tus, ma ol­vas­tam, hogy csak Te­ál­ta­lad ke­rül­he­tek a mennybe. Sze­ret­nék egy­szer Ná­lad lenni a menny­or­szág­ban. Kér­lek ezért, hogy ments meg a po­kol­tól, ahová a bű­nös­sé­gem mi­att tu­laj­don­kép­pen ke­rül­nék. Mi­vel olyan na­gyon sze­retsz en­gem, ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten, és kifi­zet­ted ott bűneim bün­te­té­sét. Lá­tod min­den vét­ke­met gyer­mek­sé­gem­től fogva. Te is­mersz min­den bűnt; azt, ami­nek je­len­leg a tu­da­tá­ban va­gyok, de mind­azt is, amit már rég el­fe­lej­tet­tem. Is­me­red szí­vem min­den rez­dülé­sét. Előt­ted nyi­tott könyv az éle­tem. Úgy, ahogy va­gyok, nem mehe­tek Hoz­zád a mennybe. Kér­lek, bo­csásd meg a bű­nei­met. Jöjj most be a szí­vembe, és te­remtsd azt új­já! Se­gíts ne­kem, hogy min­den­nel sza­kít­sak, ami nem he­lyes a Te sze­medben, és aján­dé­kozz meg új élet­tel és gon­dol­ko­zás­sal, ame­lyek a Te aka­ra­tod és tetszésedre van­nak. Kér­lek nyisd meg előt­tem Igé­det, a Bib­liát! Se­gíts, hogy meg­ért­sem, amit mon­dani akarsz ne­kem, és adj ne­kem en­ge­del­mes szí­vet, hogy azt te­gyem, ami ne­ked tetszik. Mos­tan­tól fogva Te le­gyél az én URAM, éle­tem Ki­rá­lya. Kö­vetni akar­lak. Kér­lek, mutasd meg ne­kem az utat, ame­lyen jár­nom kell éle­tem min­den te­rü­le­tén. Kö­szö­nöm, hogy meg­hall­gat­tál, hogy most már Is­ten gyer­meke le­he­tek, aki egy­kor ná­lad lesz a menny­ben. Ámen.”

Dr.-Ing. Werner Gitt,
pro­fes­szor és igaz­gató