Wir verwenden Cookies, um die Benutzerfreundlichkeit dieser Webseite zu erhöhen (mehr Informationen).

Prof. Dr. Werner Gitt

Ki a Teremtő?

An verschiedenen Beispielen wird die Genialität der Schöpfung dargestellt. Als Wissenschaftler erklärt Prof. Dr. Werner Gitt, dass die unglaubliche Information, die in der ganzen Schöpfung steckt, einer intelligenten Quelle bedarf. Diese Quelle ist Gott selbst. Die Wissenschaft kann nur das "Was" analysieren, nicht aber das "Woher".

Das "Am Anfang schuf Gott Himmel und Erde" der Bibel gibt uns eine Antwort auf die Frage nach der Herkunft des Lebens. Der Gedanke, Gott hätte durch Evolution geschaffen (die so genannte "Theistische Evolution"), untergräbt die Autorität der Bibel und ist mit dem christlichen Glauben unvereinbar. Die Bibel zeigt deutlich, dass Jesus der Schöpfer ist. Jesus hat die Menschen geschaffen und liebt sie hingebungsvoll. Darum lädt Jesus dazu ein, diese Liebe anzunehmen.

Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen!

8 Seiten, Best.-Nr. 123-24, Kosten- und Verteilhinweise | Eindruck einer Kontaktadresse


 Ki a Teremtő?

A vi­lág, ame­lyet lá­tunk

Ha csak egy pil­lan­tást ve­tünk az élő­lé­nyek vilá­gára, ak­kor is cso­dá­la­tos terv­sze­rű­sé­get lát­ha­tunk: az ámb­rás cet, amely em­lős­ál­lat, olyan szer­vek­kel ren­del­ke­zik, hogy 3000 mé­ter mélyre le tud sül­lyedni anél­kül, hogy feljö­ve­te­le­kor me­rü­lési be­teg­ség­ben el­pusz­tulna; a tar­ka­har­kály pe­dig a cső­ré­vel erő­tel­jes ko­pá­cso­lás­sal üti a fát anél­kül, hogy agy­ráz­kó­dást kapna.

A leg­több eset­ben a szer­vek mű­kö­dő­ké­pes­sé­gé­től (pl. a szív, a máj, a ve­sék) függ az élet. A még nem ki­fej­lett, az ép­pen csak fejlő­dés­ben levő vagy fél­kész szer­vek ér­tékte­le­nek. Aki a dar­wi­niz­mus fel­fo­gá­sá­ban gon­dol­ko­dik, an­nak tud­nia kell: az evo­lúci­ó­nak nem célja egy ké­sőbbi, majd egy­szer mű­ködő szerv lét­re­ho­zása.

Sok köl­töző ma­dár „ro­bot­pi­ló­tá­val” ren­del­ke­zik, amely őket az időjá­rástól, a nap­pal­tól és az éj­sza­ká­tól füg­get­le­nül bizto­san célba ve­zérli. A pet­tyes lile pl. Alasz­ká­ról a Ha­waii-szi­ge­tekre re­pül te­lelni. A 4500 km-es re­pü­lés­hez szük­sé­ges ener­giát 70 gramm zsi­ra­dék bizto­sítja, ami pon­to­san ki van kal­ku­lálva, és 6,8 gramm tarta­lék­ról is gon­dos­ko­dik el­len­szél ese­tére.

A Nautilus (csi­ga­há­zas po­lip) egy megte­kert mész­ház külső vé­gén él, és há­zá­nak belső tere kam­rákra van fel­osztva. Ezek a min­den­kori me­rü­lési mély­ség­től füg­gően gáz­zal van­nak fel­töltve úgy, hogy min­den hely­zet­ben bizto­sítva le­gyen a le­be­gési ál­la­pot. A mi mo­dern ten­ger­alattjá­ró­ink ez­zel szem­ben or­mót­la­nok és te­he­tet­le­nek. Ezek az ál­la­tok ál­talá­ban 400 mé­ter mé­lyen tar­tóz­kod­nak, éj­sza­kán­ként pe­dig fel­jön­nek mint­egy 100 mé­terre a ten­ger­színt alá.

Egyes mik­ro­szko­pi­ku­san kis bakté­ri­u­mok „be­épí­tett, proto­nok ál­tal meg­haj­tott­ vil­lany­mo­tor­ral” ren­del­kez­nek, ame­lyek le­he­tővé te­szik, hogy azok előre és hátra mo­zog­ja­nak. Egy ilyen el­kép­zel­he­tetle­nül ki­csi coli-bakté­rium – írd és mondd –, csak hat mil­li­ár­dod köb­millimé­te­ren több mint hat ilyen „mo­tor­ral”, egy sa­ját „áram­fej­lesztő erő­mű­vel” egy „szá­mító­gé­pes rend­szer­rel” és nem ke­vés „ve­gyi gyár­ral” ren­del­ke­zik.

Egy élő sejt a tí­zes hat­vá­nyai­nál bo­nyo­lul­tabb és zse­ni­áli­sabb szer­ke­zet az em­be­rek ál­tal elő­ál­lí­tott bár­mely gép­nél. Benne a sza­bá­lyo­zott és idő­ben ös­sze­han­golt ve­gyi fo­lya­ma­tok ez­rei men­nek vég­be.

Az élő sej­tek DNS-mole­ku­lái­ban ta­lál­ható a leg­na­gyobb is­mert in­for­má­ció­sű­rű­ség. Hány zseb­köny­vet tud­nánk ez­zel a tá­ro­lási tech­ni­ká­val egy gom­bostű fejé­ben el­he­lyezni, ha az csak DNS-anyag­ból állna? 15 bil­lió pél­dány lenne! En­nyi zseb­köny­vet egy­másra he­lyezve a ra­kás ma­gas­sága 200 mil­lió km lenne, ez a tá­vol­ság pe­dig meg­fe­lelne a Föld és a Hold kö­zötti tá­vol­ság (azaz 384 000 km) 500-szo­ro­sá­nak.

A mi uni­ver­zu­munk­ban 1025 csil­lag (= 1 után 25 nulla) ta­lál­ható. Nincs olyan hos­szú em­ber­élet, amely alatt en­nyit meg le­hetne szá­molni. Ha lenne egy olyan gyors szá­mí­tó­gé­pünk, amely má­sod­per­cen­ként tíz­milli­árd szá­mí­tási mű­ve­letre lenne ké­pes, an­nak is 30 mil­lió évre lenne szük­sége ah­hoz, hogy meg­szá­molja a csilla­go­kat.

Már en­nek a né­hány pél­dá­nak az átte­kin­tése után is min­den gon­dol­kodó em­ber­ben fel­vető­dik a kér­dés e zse­ni­á­lis el­gon­do­lás ere­dete után. A szá­mos kor­tár­sunk ál­tal el­fo­ga­dott evo­lú­ció nem hasz­na­ve­hető vá­lasz, mi­vel az min­dent az anyagra ve­zet vis­sza – a sejt­ben levő mér­he­tet­len men­nyi­ségű in­for­má­ciót, még a lel­ket és a tu­da­tot il­le­tően is. Az in­for­má­ció ter­mé­szeti tör­vé­nyei azt mond­ják, hogy az in­for­má­ció va­lami olyan, ami nem anyagi, ezért min­dig egy in­tel­li­gens for­rást, te­hát egy aka­rattal ren­del­kező elő­idé­zőt (oko­zót) felté­te­lez. A te­rem­tés al­kotá­sai­ban ki­feje­zésre jutó in­tel­li­gen­cia és böl­cses­ség egye­ne­sen le­nyű­göző. En­nél fogva a terem­tés mű­veit szem­lélve meg­győző a vég­kö­vet­kez­te­tés egy kre­a­tív elő­idé­zőre (oko­zóra). Jo­gos a kér­dés:

Hol ta­lál­juk meg a vég­ér­vé­nyes vá­laszt?

A ter­mé­szettu­do­mányok ke­reté­ben csak az le­het­sé­ges, hogy a min­ket kö­rül­vevő tér és idő va­ló­sá­gát mé­ré­sek kü­lön­böző mód­sze­rei­vel ku­tas­suk. A te­rem­tett dol­gok­kal kap­cso­lat­ban csak az­zal fog­lal­koz­ha­tunk, hogy az „mi?”, de az­zal nem, hogy „hon­nan?”. A má­so­dik kér­désre adandó vá­lasz min­den em­beri erő­fe­szíté­sen túl van, ezért csak maga az elő­idéző tud vá­laszt adni. Is­ten szava (az Ő Igéje) – a Bib­lia – már az első mon­da­tá­ban meg­adja a vá­laszt: „Kez­det­ben te­rem­tette Is­ten…” Ez na­gyon jól meg­fe­lel egy in­tel­li­gens for­rás kö­ve­tel­mé­nyé­nek.

Ki a Te­remtő sze­mé­lye?

Is­ten min­de­nek­előtt léte­zett. Mi­e­lőtt tér, idő és anyag lett volna, Ő volt az, aki cse­le­ke­dett. Ha a Bib­lia első mon­da­tát csak egy­ma­gá­ban néz­zük, az a be­nyo­má­sunk, mintha egye­dül az Atya-Is­ten lenne a te­remtő. Már a te­rem­tés­törté­net­ről szóló tu­dó­sí­tás­ban van uta­lás arra, hogy nem egye­dül Ő a te­remtő: „Al­kos­sunk em­bert…” (1Mózes 1,26). A Szent Lé­lek (Szel­lem) is részt vesz ab­ban; köz­re­mű­kö­dé­sét már a te­rem­tés­tör­té­net le­írá­sá­nak má­so­dik mon­da­tá­ból tud­juk: „…de Is­ten Lelke (Szel­leme) le­be­gett a vi­zek fö­lött.” A Bib­lia nem ne­vez meg min­dent azon­nal; gyak­ran lé­pés­ről lé­pésre tájé­koz­tat ben­nün­ket. Az Új­szö­vet­ség­ben a „ki­csoda” kér­dés pon­to­sab­ban van ki­fejtve. Pál apos­tol a Ko­rin­tu­siakhoz írt 1. le­vele 8. ré­szé­nek 6. ver­sé­ben Jé­zus Krisz­tust vi­lá­go­san bele­vonja a te­rem­tés mű­vébe: „... egyet­len Is­te­nünk az Atya, aki­től van a min­den­ség, mi is Őérte, és egyet­len Urunk a Jé­zus Krisz­tus, aki ál­tal van a min­den­ség, mi is Őál­tala.”

Az „Elohim” hé­ber szó, amely te­remtő Is­tent je­lent, Mó­zes 1. Könyve 1,1 ver­sé­ben töb­bes szám­ban van. A te­rem­tési cse­lek­vést egy hét­köz­napi ese­mény­hez ha­son­lítva így vilá­gít­hat­nánk meg: Csalá­dunk gép­ko­csi­val ba­rá­ta­ink­hoz megy láto­ga­tóba. Ha el­ér­ke­zett a ha­za­me­ne­tel ideje, ak­kor én mint csa­ládfő azt mon­dom: „Most mi ha­za­au­tó­zunk.” Ha töb­bes szám­ban is mon­dom ezt, mégis azt je­lenti, hogy egy va­laki fog a kor­mány­nál ülni és ve­zetni. A csa­lád többi tagja is a ko­csi­ban ül, de csak az autó ve­ze­tője fogja aktí­van a kor­mányt, mű­köd­teti a gáz­pe­dált és a fé­ket.

Ez az egy­szerű kép kö­zöl­heti ve­lünk azt a szem­lé­le­tet, ame­lyet a Bib­lia nyújt a te­rem­tés ki­vi­te­le­ző­jé­ről. Is­ten Jé­zus Krisz­tus ál­tal al­kotta meg a vi­lá­got. Így fo­gal­mazza ezt meg vilá­go­san a Zsi­dók­hoz írt le­vél 1,2 verse. Já­nos apos­tol evan­gé­liu­má­ban ugyan­csak azt do­ku­men­tálja, hogy min­den­nek, ami léte­zik, Jé­zus Krisz­tus­ban van az ere­dete: „min­den ál­tala (az Ige ál­tal = Jé­zus ál­tal) lett, és nél­küle semmi sem lett, ami lét­re­jött” (Já­nos 1,3).

Jé­zus Krisz­tus a Te­remtő

A to­váb­bi­ak­ban a Kolosséiakhoz írt le­vél 1. fe­je­ze­té­nek 16-17. ver­sei­ben ezt ol­vas­suk: „Mert Őbenne te­rem­te­tett min­den a men­nyen és a Föl­dön, a lát­ha­tók és a lát­ha­tatla­nok, akár tró­nu­sok, akár ural­mak, akár fe­je­de­lem­sé­gek, akár ha­tal­mas­sá­gok: min­den Őál­tala és Őreá nézve te­rem­te­tett. Ő előbb volt min­den­nél és min­den Őbenne áll fenn.” A lát­ható, ma­te­ri­á­lis vi­lág­ban semmi nincs, ami nem az Úr Jé­zus ál­tal lett volna megte­remtve: az óri­ási koz­mosz (vi­lág­egye­tem) sok mil­lió gala­xi­sá­val ugyan­úgy, mint egy élő sejt­ben vég­be­menő fo­lya­ma­tok leg­fi­no­mabb rész­le­tei, vagy akár egy atom szer­ke­zeti fel­épí­tett­sége. Jé­zus nem­csak a tel­jes mikro- és mak­ro­koz­mosz lét­re­ho­zója, ha­nem Ő gya­ko­rolja a fenn­ha­tó­sá­got is min­de­nek­fe­lett.

Ezen kí­vül még a szá­munkra lát­ha­tat­lan vi­lág is Jé­zus Krisz­tus ál­tal lett meg­al­kotva. Ő a men­nyet szám­ta­lan élő­lén­ny­el né­pe­sí­tette be, aki­ket a Bib­lia an­gya­lok­nak ne­vez. Aho­gyan Is­ten lát­ható vi­lá­gá­ban min­den olyan sok­ol­dalú és ren­de­zett, ugyan­úgy ér­vé­nyes ez a lát­ha­tat­lan vi­lágra is. Erre utal­nak a tró­nu­sok, ural­mak, ha­tal­mas­sá­gok, fe­je­de­lem­sé­gek ki­fe­je­zé­sek is.

Az Úr Jé­zus en­nek a vi­lág­nak nem­csak a te­rem­tője, ha­nem a meg­tar­tója is. Min­den Őbenne áll fenn. A vilá­got an­nak megte­rem­tése után nem hagyta ma­gára, ha­nem az Ő erő­tel­jes szava (Igéje) ál­tal hor­dozza és meg is tartja. Így nem kell fél­nünk egy égi­test­üt­kö­zés ál­tal be­kö­vet­kező koz­mi­kus ka­taszt­ró­fá­tól, vagy a Nap ki­égé­sé­től, vagy akár an­nak ki­hű­lé­sé­től. Jé­zus Krisz­tus meg­őrzi a vilá­got az Ő vis­szaté­ré­séig.

Az em­ber nem egy lot­tó­já­ték ered­mé­nye­ként jött létre, ahogy azt a No­bel-dí­jas Jaques Monod gon­dolta, ha­nem mi hatá­ro­zott cél­lal let­tünk megte­remtve – és­pe­dig Jé­zusra nézve! E cél nél­kül el­hi­báz­tuk az éle­tün­ket. 

Az Úr Jé­zus mint Te­remtő az Ószö­vet­ség­ben

A Pél­da­be­szé­dek könyve 8. feje­zeté­nek 22-24. és 30. ver­sei­ben van meg­írva: „Az Úr útjá­nak kez­de­tén al­ko­tott en­gem, mű­vei előtt réges-ré­gen. Az ős­idők­ben for­mált en­gem, kez­det­ben, a Föld ke­let­ke­zése előtt. Mi­kor még nem vol­tak mély­sé­gek, meg­szü­let­tem … én már mel­lette vol­tam, mint ked­vence (= mes­ter­em­ber).” A „mes­ter­em­ber” szó ugyan­csak az Úr Jé­zus ki­vi­te­le­zési te­vé­keny­sé­gére utal a te­rem­tés so­rán. A 102. zsol­tár 26. ver­sét az Új­szö­vet­ség a Zsi­dók­hoz írt le­vél­ben (1,10) Jé­zusra vo­nat­koz­tatja: „Te ve­tet­tél, Uram, ala­pot a Föld­nek kez­det­ben; és a Te ke­zed al­ko­tása a menny.”

Ho­gyan ké­szí­tette el a Te­remtő az Ő mű­vét?

Ha meg­kér­dez­zük, ho­gyan tör­tént a te­rem­tés, a Bib­lia ki­nyi­lat­koz­tatja a Te­remtő kö­vet­kező mód­sze­reit:

  • Is­ten Szava (Igéje) ál­tal (Zsolt. 33,6; Já­nos 1,1-4);
  • építő­anyag nél­kül (Zsi­dók­hoz írt le­vél 11,3);
  • Is­ten ereje ál­tal (Je­re­miás 10,12);
  • Is­ten böl­cses­sége ál­tal (Zsolt. 104,24; Kol. 2,3);
  • Is­ten aka­rata sze­rint (1Mózes 1,26; Jel. 4,11);
  • Is­ten Fia ál­tal (Já­nos 1,1-4. 10; Kolossé 1,15-17);
  • Jé­zus lé­nyé­nek meg­fe­le­lően (Mt. 11,29; Jn. 10,11).

A te­rem­tés hat napja alatt ezek az al­kotó­ele­mek mű­köd­tek. Ezek nin­cse­nek a ter­mé­szeti tör­vé­nyek sze­rinti törté­né­sek­nek alá­ren­delve, ezért csak hit ál­tal ért­he­tők meg. Ma a ter­mé­szeti tör­vé­nyek sza­bá­lyoz­zák a vilá­gunk­ban vég­be­menő fo­lya­mato­kat, de azok nem a moz­ga­tó­rú­gói a te­rem­tés­nek, ha­nem an­nak csak az ered­mé­nyei.

Mit kap­tunk Jé­zus Krisz­tus­ban?

Ő a fun­da­men­tum, amelyre fel­épít­het­jük éle­tünk épü­le­tét. Egy épí­tési ta­ka­rék­pénz­tár a kö­vet­ke­ző­kép­pen reklá­mozta ma­gát: „Ezekre a kö­vekre épít­het­nek!” Krisz­tus­ról való­ban el­mond­hat­juk: „Erre a fun­da­men­tumra ala­pít­hat­nak!” Krisz­tus­ban minden­nek meg­van a meg­ala­po­zott­sága: a te­rem­tés­nek, a Bib­liá­nak, a hit­nek, az üd­vös­ség­nek, a bé­kes­ség­nek, a re­mény­ség­nek, az Atyá­hoz ve­zető út­nak, az élet céljá­nak.

Jé­zus Krisz­tus a moz­dít­ha­tat­lan, erős kő­szikla (1Ko­rintus 10,4), ame­lyen min­den em­ber ál­tal ki­gon­dolt rend­szer szét­zú­zó­dik. Ami­kor Is­ten azt mondja: „El­vesz­tem a böl­csek böl­cses­sé­gét” (1Korintus 1,19), ak­kor az a Jé­zus Krisz­tus „kő­szikla” ál­tal törté­nik meg. Ide­oló­giák, ateiz­mu­sok és evo­lú­ciós rend­sze­rek itt ha­jótö­rést szen­ved­nek. Ezek kép­vi­se­lői­nek is le kell egy­szer bo­rul­niuk ez előtt az Úr előtt (Filippi 2,10), még ak­kor is, ha most még oly ve­he­men­sen el is uta­sít­ják a „Ter­ve­zőt”, az „Al­ko­tót”, a „Te­rem­tőt”, a „Meg­men­tőt” és az „Üd­vö­zí­tőt”.

Mi­ért ve­szé­lyes az evolú­ciós el­mé­let?

Nem­csak egy ha­mis vi­lág­szem­lé­le­tet nyújt ne­künk, ha­nem re­mény­te­len­ségbe ve­zet ben­nün­ket, aho­gyan azt Jean Paul né­met író ta­lá­lóan fo­gal­mazta: „Nincs Is­ten … min­den der­medt, néma semmi! Hi­deg, örök kény­sze­rű­ség! Őrült vé­let­len… Min­denki men­nyire egye­dül léte­zik a vi­lág­min­den­ség tá­gas krip­tá­já­ban!” 

Az evolú­ciós el­mé­let azt ál­lítja, hogy meg tudja ma­gya­rázni ezt a vilá­got Te­remtő nél­kül. Az em­be­re­ket kö­vet­ke­zés­kép­pen az ate­iz­mus­hoz ve­zeti, de Jé­zus bi­zony­ság­té­tele sze­rint az ateiz­mus­sal a po­kolba ju­tunk: „…aki pe­dig nem hisz, el­kár­ho­zik” (Márk 16,16). Né­há­nyan meg­kí­sér­lik azt, hogy az evolú­ciót Is­ten mun­ka­mód­szer­ének ma­gya­ráz­zák. Azon­ban ha Is­ten evo­lú­ció ál­tal te­rem­tett volna, ak­kor

  • nem lett volna első em­ber­pár;
  • bűn sem lett volna, mert az „ag­res­szió az a lendke­rék, amely az evo­lú­ciót ser­kenti” (Joachim Illies);
  • Is­ten a ha­lált a te­rem­tés esz­kö­ze­ként hasz­nálta vol­na;
  • az Úr Jé­zus ál­tal el­vég­zett vált­ságmű el­ve­szí­tené meg­ala­po­zott­sá­gát. Az Úr Jé­zust a Bib­lia a bű­nös Ádám­mal szembe ál­lítva „az utolsó Ádám”-nak ne­vezi (1Korintus 15,45).

Ezek az ál­lítá­sok bi­zo­nyít­ják, hogy az úgy­ne­ve­zett „te­ista evo­lú­ció” a Bib­liát alap­jai­ban meg­ren­díti, és ez­zel el­veti. Ezért ezt a ha­mis el­mé­le­tet a leg­hatá­ro­zot­tab­ban vis­sza kell uta­sí­ta­nunk.

Egy lé­leg­zet­el­ál­lító gon­do­lat 

Megis­mer­tük Jé­zus Krisz­tust, mint min­den dol­gok te­rem­tő­jét. Ő az, aki örök­től fogva volt és a Men­nyei Bi­ro­da­lom ki­rá­lya. Őneki ada­tott min­den ha­ta­lom a menny­ben és a Föl­dön (Máté 28,18). Fel tud­juk-e fogni a kö­vet­kező meg­hök­kentő gon­do­la­tot? A gol­go­tai ke­resztre fe­szí­tett férfi és en­nek a vi­lág­nak és min­den élet­nek a Te­rem­tője egy és ugyanaz a sze­mély!? Irán­tunk való ki­für­kész­he­tet­len sze­re­te­té­ben hagyta ma­gát ke­resztre fe­szít­tetni és nem vé­de­ke­zett; tette ezt azért, hogy ne­künk meg­nyissa a menny ka­pu­ját. Aki ezt el­veti, el­ve­szít min­dent: „Ho­gyan me­ne­kü­lünk meg mi, ha nem tö­rő­dünk ilyen nagy üd­vös­ség­gel?” (Zsi­dók­hoz írt le­vél 2,3) Aki vi­szont Őt el­fo­gadja, az meg­nyer min­dent: „Aki hallja az én sza­va­mat (Igé­met), és hisz ab­ban, aki el­kül­dött en­gem, an­nak örök élete van … át­ment a ha­lál­ból az életbe” (Já­nos 5,24).

Kérd az Úr Jé­zus­tól min­den bű­nöd meg­bo­csátá­sát, hogy Is­ten ítélő­széke előtt meg­áll­hass! Fo­gadd el Őt sze­mé­lyes Te­rem­tőd­nek, Üd­vö­zí­tőd­nek, és kö­vesd Őt!

Dr.-Ing. Werner Gitt,
pro­fes­szor és igaz­gató